Magamról

Egy villanásnyi vallomás

 

Amikor úgy 40 éve egy Praktika Szuper TL névre hallgató tükörreflexes “csodabogár” – jóbarátom révén – a birtokomba került, akkor még nem tudhattam, hogy egy életre szólóan beköltözött a 

fotográfia az életembe. Büszke voltam rá és kitűnő pajtásom lett. Vele hódíthattam meg a fekete-fehér világot. Ő segített felfedezni az árnyalatokat. Éles látásával meghosszabbította a szemem s nagyobbra nyitotta az ablakot a világra. Ösztönzött a művészi meglátásokra, a kreatív alkotásra. És ez máig így van. Különös nosztalgiával emlékszem vissza a múlt évtizedekre. A házi fotolabor sejtelmesen varázslatos világára, az utazási élmények szépre tálalt dokumentációjára, a tájakra, arcokra, érzelmekre. Ez már történelem.

 

Aztán berobbant a digitális technika. Szerencsésnek tudhatom magam, mert digitálisan is “felfegyverkezhettem” és ezzel egy új korszak született meg az életemben. Az egyszerűből bonyolult lett, s a bonyolult ezernyi új lehetőséget kínált. Az LCD keresőben rögtön láthatóvá vált az exponálás sikere, s ez oldottabbá, biztonságosabbá tette a műveletet. Mondani szoktam: “a téma a földön hever, csak le kell hajolni érte”. Meg kell látni, meg kell érezni.

Az ember egyszer csak meglátja valamiben azt, amit talán sokszor nézett, de igazán nem látott. A harmatcseppet a levél szélén, a tavaszi rügy fakadását, a bárányfelhőket a kéklő égen, a virág szirmainak kinyílását. Az idő múlását, a Nap vérét az alkonyi vörösességben. Fantasztikus dolog megállítani az idő kerekét, és bepréselni az illékony pillanatot a maradandóságba. Az alkotó fotográfus a tárgyak emberi tartalmát szabadítja fel és élővé teszi azokat a maga művészi szellemisége szerint. Ezt gyakorlom nap mint nap én is. Sok exponálásra volt szükség ahhoz, hogy tudjam: mily fontos az árnyék is a fény mellett, s csodálatos világunkban hogyan egészítik ki egymást a színek és a formák. Hogy milyen a szemet-lelket gyönyörködtető harmónia.

 

 

 Témát keresni és exponálni!

Ez az, amely megemeli az adrenalin-szintet.

Ez az, amely különös örömet gerjeszt.

Hobby vagy szenvedély, már nem érdekes.

Csak az a lényeg: ha ezt teszem, jól érzem magam!

Próbáld ki, ajánlom Neked is! Talán még nem késő!

 

 
Szeretettel: Szabó István, a Fényvadász

Valamennyi fotó az oldalaimon, saját két kezem munkája.

 


Erdélyi gyökereim

Gyökereim Erdély földjébe kapaszkodnak. Székely vér folyik bennem. Az érintetlen, varázslatos, tiszta világ, ami még a Székelyföldön fellelhető, az a mai napig elbűvöl. Szívem odahúz, a Szüleim szülőhelyéhez, Szárhegyhez. Véreimhez, az Ősökhöz, az égbe szökő fenyőkhöz, a virágzó mezőkhöz, kemény, zord bércekhez, az ízes szép beszédhez, székely tisztességhez, éltető reményhez.

“Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen,
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba Királyfi csillag ösvényén.”


Kedvenc versemmel kívánom Neked kedves Olvasóm,
hogy érezd egy picit Erdély mámorító illatát.

Kányádi Sándor:
Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagydolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

 

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom.

 

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe, hitbe, kedvbe,

S ki honnan jött, soha soha

Ne feledje.

 

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyuk…

a többit majd apródonként

megcsináljuk.

 

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás